gazdasagielemzesek

Mit húz a BSkyB most, hogy a BT nyerte a labdarúgó mérkőzések közvetítési jogát?

A BSkyB részvény árfolyama 10 százalékkal esett vissza, miután a BT nyerte el az UEFA Bajnokok Ligája és az Európa Liga labdarúgó mérkőzéssorozat közvetítési jogát.  A BT 1,4 milliárd dollárt fizetett a 2015-ben kezdődő hároméves szerződésért.

A jogok megszerzése fejében fizetett díj ismeretében aggodalmak kaptak szárnyra, hogy a BSkyB-nek a jövőben majd többet kell a jövőben fizetnie a közvetített tartalomról kötött megállapodások fejében, így többek között az angol bajnokság közvetítési jogának soron következő aukcióján is.

James Barford az Enders Analysis elemzője szerint a “Sky kétszer annyit ajánlott a jogokért, mint korábban, mégis vesztett. Kell-e majd a Sky-nak ezután a Premier Liga, ha a közvetítési jog díja megduplázódik, és ha igen, mit tesz majd a vállalkozás rentabilitása érdekében?”

Első alkalommal nyerte el brit műsorszóró a Bajnokok Ligája és az Európa Liga labdarúgó összes mérkőzésének közvetítési jogát.

A kifizetett összeg védelmében a BT elmondta, hogy a legutóbbi éves eredmény alapján a cégnek az évi 299 millió font olyan kiadást jelent, amelyet “az aktuális pénzügyi kilátások változtatása nélkül tud vállalni”.

Az elmúlt hónapban a második negyedévi nyereség vártnál csekélyebb csökkenéséről adott számot a cég, és bejelentette, hogy idén az árbevétel javulására számít.

Tony Chanmugam, pénzügyi igazgató kijelentette: “egy borítékkal érkeztünk, és nem merítettük ki a teljes összeget, és általános nálunk az a vélemény, hogy ebből pénzt lehet teremteni, és az ügylet kereskedelmi szempontból is logikus.”

James Barford szerint “ezt a költséget a BT könnyen képes fedezni”.

A német és az angol televíziós jogokra vonatkozó szerződések révén az öt vezető európai labdarúgó liga bevétele 25 százalékkal, szezononként mindösszesen 5 milliárd euróra emelkedett. A BL elmúlt évi döntője 360 millió nézőt ültetett le a képernyők elé.

 

Sara Walker

 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!